2017. február 16., csütörtök

Stroganoff pulykaragu:

A hétvégén Benke Laci bácsi receptjét választottam, ez volt a szombati főétel. Már nagyom sokszor elkészítettem, nagyon finom. Desszertnek pedig a narancs szufléját sütöttem meg. Olvastam a neten hogy kritizálták szegénykét és mennyire a lelkére vette. Én egyet tudok erre csak mondani: a világbajnoki címet kiérdemelni lehet, blogger pedig bárkiből lehet.
Hozzávalók:
  • 80 dkg pulykamell
  • 1 ek. olaj
  • 2,5 dkg vaj
  • 1 dl fehérbor
  • 2,5 dl főzőtejszín
  • só, bors
  • 2 dkg paradicsompüré
  • 2 apróra vágott hagyma
  • 10 dkg vékony csíkokra vágott csemege uborka
  • mustár ízlés szerint
Elkészítés:
Szeleteljük fel a húst vékony csíkokra. Az olaj és a vaj felét olvasszuk fel, és pirítsuk meg rajta a hagymát, majd adjuk hozzá az uborkát. Szedjük ki egy tálba, tegyük félre.
A maradék vajat és olajat tegyük a serpenyőbe, és süssük meg a hús csíkokat, sózzuk, borsozzuk. Öntsük rá a bort, és pár perc alatt párologtassuk el az alkoholt. Tegyük hozzá az uborkás hagymát adjuk hozzá a paradicsompürét, a tejszínnel elkevert mustárt és forraljuk össze.

Nincsenek megjegyzések: